var szov='Újszilvás 2010?
Kedves motoros barátaink!

Fontos bejelentést teszünk: az idei újszilvási rendezvényt szeretnénk megszervezni, de ezt a szándékunkat rajtunk kívül más tényezők is befolyásolják. A kialakult végeredményt azonnal közzétesszük!
A Devils MC 1992 óta rendezi meg hagyományosan minden év június utolsó hétvégéjén az Újszilvási Motorostalálkozót.
Ez a rendezvény az elmúlt tizenhat év alatt nagyságával, színvonalával, és a Devils MC 25 éves múltjával a magyar motorosrendezvények egyik jelentős eleme lett.
Klubunk csakis magas színvonalú, precízen felépített rendezvényeket tudhat a magáénak, és ezen a jövőben sem szeretnénk változtatni.
A gazdasági helyzet bizonytalansága mellett azonban nem tartható a színvonal, így a fenti döntésre jutottunk. A helyszín és a környéke fejlesztés alatt van, és a 2010-es rendezvényeink, különös tekintettel a klub 25 éves fennállására, csakis méltó, és színvonalas módon történhetnek meg!
Szeretnénk megköszönni a folyamatos érdeklődéseteket a rendezvényeink irányába, és, hogy lelkesen látogatjátok azokat! Döntésünk a Motor Show-t és a Börzét nem érinti, azok továbbra is a rendelkezésetekre állnak.

Megértéseteket köszönjük:

Devils Motor Club